Nos, helyzetünk koránt sem a szokványos, jól megszokott családmodellt követi. Anya, nevezzük a továbbiakban Irmának egy multinál felső-középvezető. Apa, azaz én, azaz Béla, digitális nomádként otthonról dolgozom. Ez pedig tetőződött azzal, hogy a gyermekünk, Béla Jr. - na hát mégis milyen férfi az aki nem magáról nevezi el tökéletességének földi leképeződését ugye!? - 2 hónaposan egy olyan kapitalista és kizsákmányoló országba kényszerült általunk, ahol bizony a nők a szülés után 3 hónappal arra vannak finoman presszionálva, - értsd nem kapnak semmi juttatást utána -  hogy visszatérjenek a munkaerő piacra.

Így aztán szűk környezetünk kitartó támogatása mellett…..

• ÚR ISTEN mi lesz azzal a gyerekkel, hát hogy fog az felnőni!?
• Minek szültél gyereket ha otthon se maradsz vele ahogy az minden rendes családban szokás!?
• Na, még egy karrierista pi*a….

végül úgy döntöttünk, hogy én, azaz Béla maradok otthon Béla Jr.-al.

Komolyra fordítva a szót, ez azért tényleg egy nehéz döntés volt. A mi agyunk is tiltakozott az ellen, hogy egy 3 hónapos csecsemőt egy idegen kezébe adjunk. A szokatlan helyzet miatt bűntudat, aggódás és rengeteg félelem kavargott bennünk. Fogalmunk sem volt, hogy milyen hatással lesz ez az egész a gyerekre, a kapcsolatunkra, vagy a munkánkra.

Ez lett az alap felállás, amit még egyéb nem várt események is tetéztek, de erről majd a következő részben...